Oldalak

2016. augusztus 31., szerda

20 súlyos női vétség a férfiak ellen


A minap olvastam egy zseniális összeállítást arról, hogy milyenek a férfiak. Nagyon örültem neki, mert bár motoszkált valami hasonló gondolat megfogalmazása a fejemben, még nem éreztem magamban elég tapasztalatot és határozottságot, hogy így meg tudjam fogalmazni. De végre valaki megfogalmazta, és én teljesen egyetértek vele.

Ennek kapcsán szeretném felhívni a figyelmet egy szerintem nagyon-nagyon gyakori női hibára. Ez pedig az, hogy egyszerűen nem vesszük figyelembe a férfiak másságát. Nem vesszük figyelembe, hogy egy férfi nem nő! Ahogy én látom, ez egy tipikus női hiba, a férfiak talán javarészt alkalmazkodnak a nők „másságához”, már csak azért is, mert mi rendszeresen emlékeztetjük őket erre. Dr. Kevin Leman, egy amerikai pszichológus és párterapeuta könyvében olvastam egy esetet. Egy nő panaszkodott a tanácsadásán, hogy a férjének mennyire mások az igényei és más a gondolkodásmódja, mint neki. Erre dr. Leman azt válaszolta, hogy ha olyan emberrel szeretne együtt élni, akivel hasonlóan gondolkodik, hasonló dolgokat szeret és hasonlóak az igényei, akkor költözzön össze egy barátnőjével, de ne egy férfival. Valahol mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy férfi nem úgy gondolkodik, mint egy nő, mégis hányszor várunk „megértés” címén női gondolkodást egy férfitól? Félreértés ne essék, a más gondolkodás nem az empátia hiányát jelenti, hanem egyszerűen azt, hogy más a rendszer, ami alapján felépíti a maga kis világát. Más dolgok motiválják, mások az ős-ösztönei, más dolgok zavarják, és más dolgok villanyozzák fel. Ennek meg nem értéséből, vagy figyelmen kívül hagyásából komoly konfliktusok keletkezhetnek. Nézzük, mik azok az alapvető és súlyos hibák, amiket mi nők elkövetünk a férfiak ellen:

(Az alábbi listát úgy kell kezelni, mint általában a női nem vétségei a férfinemmel szemben, de nyugodtan vonatkoztasd magadra az ismerős pontokat.)

2016. augusztus 23., kedd

Randinaptár a tudatos randiszervezéshez :)


Randizni kell. Muszáj. Igen, akkor is, ha házas vagy. Természetesen a házastársaddal és nem mással. Párterápiával foglalkozók nem győzik hangsúlyozni, hogy milyen fontos a tudatos, előre tervezett, rendszeres, kizárólag kettesben töltött idő - tehát randi - egy hosszútávú kapcsolatban. Ha együtt élünk, egymás mellett tesszük-vesszük a dolgainkat, talán fel sem tűnik, hogy igazából milyen kevés időt töltünk valóban együtt, 100%-ig egymásra figyelve, az időnket odaszánva. Nem vacsorázás közben, nem gyerekfürdetés közben, nem mosogatás közben, nem fészbukozás közben. A személyes tapasztalatom az, hogy nálunk igazán jó beszélgetések akkor tudnak kialakulni, ha nem vagyunk  otthon és nem zavar be semmi. Amikor csak egymásra figyelünk. És erre nagyon-nagyon nagy szükség van egy tartós kapcsolatban.
Michalec Gábor szerint az odaszánt idő olyan fontos egy házasságban, hogy foggal-körömmel ragaszkodni kell hozzá és rendszeresen időt szakítani rá. A Megcsalás nélkül c. könyvében azt írja, a kettesben, a házasság "ápolásával" töltött  idő ideális aránya a következő:

Hetente egy este, havonta egy nap, negyedévente egy hétvége és évente egy hét.

Jelentkezzen, akinek megvan! Ugye nincs? Mégis érdemes lenne legalább megpróbálni törekedni rá, mert adott esetben a házasságod múlhat rajta...

Én rendszerezés- és tervezés-mániás vagyok, írtam is már egyszer egy szerelem-naptárról, most pedig készítettem egy szép kis nyomtatható randitervezőt, hogy mindig láthassuk, hogyan is állunk randik dolgában. A randinaptár alapelve a fenti arány. Közzéteszem, hogy ha hasznosnak találod, nyugodtan töltsd le és nyomtasd ki magatoknak. Rakjátok ki a faliújságotokra, vagy fűzzétek le egy mappába, a lényeg, hogy tudjátok hol van, és hogy használjátok! Higgyétek el megéri a tervezést-szervezést és adott esetben más dolgok félrerakását.

2016. augusztus 20., szombat

Olyan feleség szeretnék lenni, amilyen nem tudok


Olvastam egy cikket egy blogon. Egy egyedülálló nő írja le, hogy milyen barátnő és milyen feleség lenne, milyen szeretne lenni. Leírja a tökéletes feleség képét.
"Feleség, aki sokszor vacsorával és frissen vetett ággyal várja nehéz nap után a férjét, és nem az elvárásaival. (...) Olyan feleség, aki a sértő szemrehányásokat félreteszi, és helyette megtanul kommunikálni, és ha ez mégse sikerül, képes bocsánatot kérni, és belátni, ha nem volt igaza. (...) Olyan feleség, aki nem tud hátat fordítva elaludni, és aki le tudja győzni a sértődöttségét. (...) Aki nem egész nap otthon lógatja a lábát, hanem minden tőle telhetőt megtesz, hogy rendben legyen a háztartás, és ha a gyerekek nagyobbak, dolgozni is szívesen visszamegy." És a többi.

Bevallom töredelmesen, hogy az első reakcióm a gúny volt. Kis naiv... Milyen cuki vagy, hogy azt mondod, te ilyen feleség leszel. Csak ne törj össze nagyon, ha nem megy.
Aztán rémesen elszégyelltem magam. Miért is gúnyolódom? Azért, mert én is ilyen feleség szeretnék lenni, csakhogy nem megy...?
Igen, pontosan ezért.
És most (is) szembesültem azzal, hogy nem tudok olyan feleség lenni, mint amilyen szeretnék.

Olyan feleség, aki mindig 100%-ig figyel, amikor a férje kiönti neki a szívét.
Olyan feleség, aki harmóniában van önmagával, nem küzd étkezési zavarokkal és szereti a külsejét.
Olyan feleség, aki tökéletesen vezeti a háztartást, de legalább szinten tartja a rendet otthon.
Olyan feleség, aki nem üti el az idejét értelmetlenségekkel.
Olyan feleség, akinek nem okoz gondot beilleszkedni a férje családjába.
Olyan feleség, aki soha nem beszéli ki a férjét a barátnőivel.
Olyan feleség, aki nem hisztizik, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő elképzelte.
Olyan feleség, aki nem költ fölösleges dolgokra csak úgy.
Olyan feleség, aki türelmes.
Olyan feleség, aki mindig tudja, hogy mit kell mondani, szavaival csak simogat és soha nem bánt.
Olyan feleség, aki nem nézi kétpercenként az órát, amikor a férje hátát masszírozza.
Olyan feleség, aki nem felejt el sms-t írni ha este későn ér haza és a férje erre kéri.
Olyan feleség, aki több esélyt ad a férje ötleteinek.
Olyan feleség, akiben Isten szeretete van.

De nem vagyok ilyen.

Ám ahelyett, hogy most nekimennék az Ikvának bánatomban, hogy nem tudom teljesíteni a saját elvárásaimat sem, inkább gyakorlok. Megtehetném, hogy azt mondom: naiv voltam. Amit vártam nem lehetséges, és beletörődöm. Vagy kijelenteném, hogy senki sem tökéletes, senkinek nem megy jól, hát lássátok, nekem sem. Nem fogok megváltozni, és nincs, aki jobban csinálná. A férjem így vett el, a "csomaggal jár", tessék tudomásul venni. Vagy megjátszom, hogy jó ez így, és ha kritikát kapok keményen megvédem magam. De én inkább gyakorlok.
Gyakorlom a feleségséget. A jó feleségséget. Persze, elég melós és néha kellemetlen. Félre kell tenni a büszkeséget, össze kell szorítani a fogakat, le kell nyelni a szidalmakat és ez fájdalmas. Ja, és nem is szokott mindig sikerülni. Aztán szerzek egy kis rutint, és még mindig fájdalmas lesz. De talán egyre kevésbé. És van még egy fontos lépés: imádkozom. Kérem Istent, hogy segítsen olyan feleséggé válnom, amilyennek lennem kell. Kérem, hogy hadd legyek üres edény, amit Ő feltölt az Ő szeretetével. Ürítsen ki belőlem büszkeséget, sérelmet, "pedig én azt hittem"-eket és töltsön meg helyette elfogadással, kezdeményezéssel, szeretetben elsőséggel, önzetlenséggel. És Ő megteszi. Tudom, mert volt már, hogy megtette.

Tudom, hogy vannak dolgok, amikben valószínűleg soha nem leszek tökéletes. Tudom, hogy fogok fájdalmat okozni, mert ilyen vagyok. És ezt a férjem is tudja, mert ő is ilyen. Két tökéletlen kavics, akik egymást csiszolják, ki van ez találva :) Így válunk majd mindketten egyre inkább olyanná, amilyennek lennünk kell. Egyre inkább Isten-arcúvá.




2016. augusztus 12., péntek

Istenem, ne most...



Most olvastam Mihalec Gábor Megcsalás nélkül c. könyvét. Jó könyv, mindenkinek ajánlom, aki tudatosan szeretné építeni párkapcsolatát, de legfőképpen nem a könyv miatt ültem gép elé, hogy a gondolataimat bepötyögjem.
A könyv egy fejezete foglalkozik a szeretkezés iránti érdeklődés elvesztésével a házasságban. Azt írja, hogy tudományos kutatások szerint azok az emberek, akik egy idő után már nem éreznek vágyat a szex iránt, azoknak legtöbbször egyetlen problémájuk van: nem tudnak (vagy nem tudnak könnyen) hangulatba jönni. A szex öt szakasza (irányultsági, izgalmi, plató, orgazmus és ernyedési szakasz) közül az első hiányzik, vagy felcserélődik a többivel. De a többi szakasz megélésével semmi nehézségük nem akad. Egyetlen módszer van erre, a Nike-módszer, vagyis a Just do it! Csak csináld! módszere. Ne foglalkozz azzal, hogy nincs hozzá hangulatod, csak csináld és meglátod, jó lesz! Evés közben jön meg az étvágy.

Na de miért is írok erről?
Azért, mert miközben ezt olvastam nagyon világosan megértettem valamit. A Nike-módszer nem csak a házasságra és a szexre érvényes, hanem az imádságra is. Lehet, hogy meredek vállalkozásnak tűnik a szexet és az imádkozást párhuzamba állítani, erre Christopher Westet szeretném idézni, aki azt írta a Test teológiája kezdőknek c. könyvében, hogy aki szerint az "imádságos szex" egy értelmezhetetlen fogalom, az vagy az imádságot, vagy a szexet, vagy mindkettőt nagyon félreérti :) Nekem szemfelnyitó erejű felismerés volt, amikor rájöttem, hogy a házasság (és benne a szex) és az Istennel való kapcsolat között milyen erős a párhuzam. Amikor ezt megértettem, akkor fogtam föl igazán, amit egyébként már a jegyesoktatás alkalmával megtanultam, hogy a keresztyén házasság célja az ember Istennel való kapcsolatának kiábrázolása ebben a világban. Ez olyasmi, amit meg lehet tanulni, el lehet fogadni ésszel, de valójában akkor érted meg, amikor a házasságot és az Istennel való kapcsolatot is átéled.

Szóval az imádság.

Egyszer megkérdezte tőlem valaki: Mit tegyek, ha semmi kedvem imádkozni? Nem tudtam neki mit mondani, mert ez a kérdés bennem is megválaszolatlan volt. Isten azt mondja, hogy vele az imádságban találkozhatunk, az ő igéjét olvasva, azon elmélkedve hallhatjuk az ő szavát, de mégis mit tegyek, ha mindehhez semmi kedvem? Tudom, hogy jó lenne, tudom, hogy kellene, mert Istennel töltött idő nélkül csak egyre messzebb és messzebb sodródom tőle. Nem olyasmi az imádkozás, aminek szívből kellene jönnie, nem nyögve-nyelve? Mi értelme van annak, ha a fogamat összeszorítva kinyitom a Bibliám, összekulcsolom a kezem, hogy "Na, Isten, itt vagyok. Akkor most beszélhetünk"? Inkább megvárom, amíg majd visszajön a kedvem.
A tapasztalataim azt bizonyítják, hogy ez nem működik. Ha nem imádkozom, nem töltök időt Istennel, akkor elkezdek egy nagy bűntudatgalacsint görgetni magam előtt, ami miatt még inkább nincs kedvem és még kevesebb időt töltök vele. Egyszer csak majd kiborul a bili és biztosan visszatalálok hozzá, de addig is mennyi időt pazaroltam el Isten nélkül?

Ahogy a Mihalec könyvet olvastam, rájöttem, hogy a trükk ennyi: Just do it! Csak csináld!
Építsd be a napodba tudatosan azt a fél-egy órát, amit Istennel töltesz és csak csináld. Előre tervezetten, tudatosan, rendszeresen. (De nem robotként!) Meglátod, ha már leültél, elővetted a Bibliádat és kérted Istent, hogy szóljon hozzád, melegítse föl a szívedet, akkor már jó lesz. De neked le kell ülni. Akkor is, ha nincsen kedved. A többi már Isten dolga.

Bizonyos szempontból ez egy megnyugtató dolog. Amikor a házasságra készülődtünk számomra olyan megnyugtató volt, hogy a házasság sikeressége nem az érzelmeimen fog múlni. Ismertem már magamat annyira, hogy tudtam, nem tudok "konstans szerelmes" érzéseket felmutatni, pláne nem évtizedeken keresztül, ezért ha a házasság azon múlna, hogy ki tud tovább egyvégtében szerelmes lenni, akkor én biztos hamar alulmaradnék. Az érzelmek dinamikusak, pont ez a szépségük. És szerencsére a házasság nem az érzelmeken múlik, hanem döntéseken és tetteken.
Nem olyan régen értettem meg, hogy a hívő élet ugyanígy döntéseken és tetteken múlik. Emellett pedig Isten megajándékoz minket érzelmekkel is. Az Istennel való kapcsolatunknak is megvannak a "mézes hetei", amikor nem okoz gondot, hogy imádkozzunk, Bibliát olvassunk, adakozzunk, dicsőítsünk, szolgáljunk. De megvannak az aszályosabb időszakai is, amikor semmi kedvünk az egészhez. Jó tudni, hogy a hitünk nem a kedvünkön múlik. Hanem a döntéseinken és tetteinken. A bizalmat nem érezni kell, hanem tenni.
Abban pedig biztosak lehetünk, hogy Isten mindig hozzáteszi a magáét és betartja az ígéreteit. Amióta felkeltél reggel Ő arra vár, hogy megszólítsd. Veled szeretne lenni. Szólni hozzád. Hát szólítsd meg! Just do it!



2016. augusztus 8., hétfő

Ki a szép?



A szépség és az önbizalom kapcsolata manapság toptéma. Nem is véletlenül. Talán soha nem utálták még ennyire magukat férfiak és nők a történelem során, mint most. Már-már unalomig hajtogatjuk a média felelősségét, de mindhiába. Emellett viszont meg-megjelennek az "igazi emberek" aktivistái: fotósok, akik reális képeket készítenek, hírességek, akik vállalják a sminkmentes arcukat, anyukák, akik nem félnek megmutatni a szülés nyomait a testükön és a többi. A probléma csak annyi, hogy ezek az akciók sem hatásosabbak egy cuki kiscicánál: bezsebelik a lájkokat, megosztásokat és feltöltik az érzelmi tartályainkat éppen annyira, hogy ne érezzük magunkat abszolút bunkónak.Pedig a cél nemes: felhívni a figyelmet arra, hogy a valóság szép! Csak meg kell tanulni szépnek látni. Ez egy komoly tanulási folyamat, amely során a viszonyítási alapot kell a fejünkben helyretenni. Hogyan? Elmondom, hogy szerintem mi  az, ami segíthet.

A legtöbb valós szépség propaganda arról szól, hogy fogadd el magad. Igen, ez az első lépés. Elfogadom, hogy ezt kaptam, mint ajándékot. Ez az én testem, ez vagyok én. De a következő lépés, hogy szeressem is, amit kaptam! Lássam szépnek, ne csak elfogadjam, hogy "hát, ezt dobta a gép". Gondold el! Isten személyesen tervezte meg azt, hogy hogy fogsz kinézni. Mondhatod-e Istennek, hogy amit tervezett, az nem jó?
Hadd kérdezzek valamit: Amikor tükörbe nézel, mennyi időt töltesz azzal, hogy a hibáidra fókuszálsz? Hülyén áll a hajam, van egy pattanásom, borzos a szemöldököm, karikás a szemem, görbe az orrom, kicsi a mellem, nagy a hasam, lóg a fenekem... Ha bárkit (de főleg nőket) leszólítanék  az utcán és megkérném: soroljon fel magáról 3 rossz testi tulajdonságot, nem hiszem, hogy bárkinek is gondolkodni kéne. És ha jót kérdezek? Milyen gyakran emlékezteted magad a szépségedre? Próbáld ki, hogy ha legközelebb a tükörbe nézel, erővel megpróbálsz csak szépet keresni. Ha véletlenül rosszat gondolsz, azért még két szépet kell keresni magadon. Mert van! Talán ha eleget gyakorlod, a végén eljutsz oda, hogy az egészet egységben szépnek látod majd.

Ismerek egy férfit, aki elmesélte, hogy miért nem néz tévét. Saját elmondása szerint gyönyörű felesége van. Egy idő után viszont azt vette észre, hogy akarva-akaratlanul is összehasonlítja őt a tévéreklámokban szereplő nőkkel. Akiknek mindig tökéletes a hajuk, a sminkjük, tökéletesen mosolyognak és tökéletesen néznek ki akkor is, ha ágyból kelnek ki, ha a mosást teszik be, ha a gyereküket viszik iskolába, de még ha a fejük fáj, akkor is. Az ő felesége pedig kócosan kelt ki az ágyból, kinyúlt pólóban mosta föl a konyhát, és nem mindig mosolygott elbűvölően, amikor a gyerekek után kellett rohangálni egész nap. Mit tett a férfi? Kidobta a tévét. Felismerte, hogy a tévében látott kép hamis, és az ő felesége valóságosan gyönyörű! Úgy érezte, a felesége iránt érzett szerelme és rajongása megér annyit, hogy megtisztítsa a képzeletét a hamis ideáloktól, és többé ne nézzen tévét.
Hölgyeim és Uraim! Nekünk ez megér ennyit? Megér a valóságos szépség annyit, hogy kiszórjuk a lehető legtöbb hamis ideált, ami a tévéből, női magazinokból, reklámokból, butikok kirakatából, drogériák prospektusaiból árad felénk? Urak! Megér a feleségetek annyit, hogy többé ne nézegessetek nőcis naptárakat, playboy magazinokat, pornófilmeket? Tudom, hogy mindent kiszűrni nem lehet. De ha felismered, hogy van egy-egy olyan csatorna (tévé, újság, sorozat, facebook, stb.), ami téged különösen is befolyásol a szépség megítélésében, akkor légy elég bátor hozzá, hogy kidobd. Mostantól legyen a házastársad a tükröd és tanuld meg szépnek látni magadat és segítsd őt is, hogy szépnek lássa magát. Nem egy egyszerű feladat manapság, de szerintem megéri :)





Web Analytics